Mindannyiunk életében vannak olyan területek, ahol ügyetlenebbnek bizonyulunk másoknál. Egyes emberek esetében a hazudozás az, ami meghaladja a képességeiket, ám ez persze még nem tántorítja el őket attól, hogy időről-időre ordas hazugságokkal próbálkozzanak, melyekből - bénaságuknak köszönhetően - aztán vicces, olykor egészen abszurd szituációk képesek kerekedni. 1 ,,A pasim állandóan...
A jó humorérzék alapjában véve egy nagyon vonzó emberi tulajdonság, ám akadnak olyanok, akik nem mindig tudják, hogy hol a határ a poénkodásban. Ők azok, akiket az internetes köznyelvben csak egyszerűen trolloknak hívunk, hiszen bármilyen helyzetben képesek kihúzni a gyufát másoknál egy általuk elképzelt poén kedvéért. Az alábbi listán...
Egy párkapcsolat sikerességét vagy éppen kudarcát lehetetlen előre megjósolni, hisz a kezdeti nehézségek után is lehet mesébe illő folytatás, míg az álomszerű kezdetet is követheti keserű szakítás. Ennek ellenére azért vannak olyan ,,intő jelek" és jellegzetes embertípusok, melyeket ha észreveszünk, akkor könnyedén megmenthetjük magunkat jó néhány hónapnyi szenvedéstől és...
A történelem a legjobb példa rá, hogy az emberek már az idők kezdete óta őrült dolgokra voltak képesek a szerelem kedvéért. Bár mára jócskán eltűnőben vannak az igazi, romantikus tettek, de azért ahogy azt a most következő 18 kép is remekül mutatja, még nem szabad temetnünk teljesen… 1 ,,Reggel dolgoni...
A világ legtöbb tetoválást viselő embere cím egy új-zélandi őrült nevéhez fűződik. „Lucky Diamond Rich” testét közel 100%-ban fedik le az idők során készült tetoválások, ám a modern világban már nem feltétlenül van szükségünk ilyen drasztikus tettre ahhoz, ha egy kis feltűnést szeretnénk kelteni a tetoválásunkkal. Példának okáért itt...
Számtalan kritika éri a jelenleg ismeretes oktatási rendszert, hogy nem a megfelelő módon tanítja és értékeli a nebulókat. Hogy ezek jogosak vagy sem, azt mindenki döntse el maga, mi azonban megpróbáltuk elképzelni, hogy milyen is lenne az iskolai élet, ha a tanárok nem csak a diákok tudását, hanem azok...
A hűtlenség egy olyan dolog, amelyre mind félve gondolunk, hiszen a legkevésbé sem szeretnénk az áldozatai lenni. Ha mégis kiderül a félrelépés ténye, a szenvedő fél néha leküzdhetetlen sokkot kap. Nem akarunk azzal a klisével élni, hogy mindig a férfiak a hűtlenek, hiszen ugyanígy előfordulhat a nőkkel is. FIGYELEM HIÁNYA A...
Honnan tudhatod, hogy tetszel egy lánynak? Nagyon egyszerű kideríteni, hiszen vannak olyan árulkodó jelek, amelyek tagadhatatlanul azt bizonyítják, hogy bejössz neki. Az alábbi tippek segíthetnek megfejteni, mit is érez a lány irántad. Figyeld meg, hogyan tartja a lábát A keresztbe tett lábak igen nagy jelentőséggel bírnak. A keresztbe tett lábak azt jelzik,...
Jártál már úgy, hogy beleszerettél egy csajba, aztán azt vetted észre, hogy egyre jobban össze vagy zavarodva, és el vagy veszve? Tessék! Vajon a lány aki bejön csak kihasznál? Most kiderítjük együtt! Nézzük a jeleket: #1 Saját teret akar…..sokat! A csaj akivel jársz teljesen rád van kattanva pár napig, aztán pár napig...
Egy átlagos családban mindig az anyuka az, aki tutujgatja a gyereket, ő a gondoskodó és óvja minden bajtól., apa pedig a vicces figura, aki engedékeny és folyton csak szórakozik. Azonban előfordul, hogy egyes háztartásokban ezek a szerepek felcserélődnek: apa a szigorú és anya a dilibogyó, a mókagyáros. Most ezeknek a...