Az Árpád-korban élt böszörményi boszorkány hatalmas tudományos felfedezés, egyben szomorú példája, hogyan semmisítjük meg múltunk értékes darabjait. Mi magunk, szánt szándékkal.

Hajdúböszörményben, a Perczel Mór utcában végzett csatornajavítási munka során tavaly decemberben jelezte a becsületes vállalkozó, hogy emberi csontokat talált a földben. A „böszörményi boszorkányt” összekötözött végtagokkal, hason fekve temették el valamikor a középkorban.

Az elmúlt években több csövet, sőt, optikai kábeleket is a maradványai közelében fektettek le, a sír azonban mostanáig nem volt ismert a régészek előtt. A néhány héttel ezelőtti felfedezést követően az is kiderült, hogy a szennyvízcsatorna fektetése közben az akkori, „kevésbé becsületes vállalkozó” számolatlanul hányta félre és semmisítette meg az Árpád-kori temető leletanyagát. Azét a temetőét, amelyet a régészek ez idáig nem találtak, és rendkívül értékes információkkal szolgálhat nemcsak a környék, hanem a teljes magyar történelem szempontjából.

Érdemes tényleg az elejéről kezdeni, kérdéseinkkel Dr. Bálint Marianna régészt, a hajdúböszörményi Hajdúsági Múzeum munkatársát kerestük meg.

Muszlimok a magyar király szolgálatában

Régészeti leletek alapján régóta ismert, hogy a jelenlegi Hajdúböszörmény város északi peremén, a Dorogi úti téglagyár területén jelentős Árpád-kori település feküdt. A történettudomány arra a következtetésre jutott, hogy a település nevéhez híven egykor jelentős böszörmény etnikum lakta a területet.

A böszörmények a honfoglalókkal érkező mohamedán népcsoport volt az Árpád-korban, tagjai kereskedelemmel, pénzváltással és katonáskodással foglalkoztak. A hazai közösség virágkora a XII-XIII. századra tehető

– foglalja össze a 24.hu-nak Bálint Marianna.

A jól ismert dilemma ilyenkor ugye az, hogy a csontok nem beszélnek, az írott szó mögül pedig hiányzik az ember fizikai valója. Magyarán a történeti források alapján megrajzolt képet régészeti bizonyítékokkal kell alátámasztani ahhoz, hogy kétség nélkül kijelenthessük: Hajdúböszörményben volt az Árpád-kori muszlim közösség egyik központja, és mint ilyen különlegessége okán fokozott figyelmet érdemel.

A korban meglepően nagy, egy kilométer átmérőjű faluról van szó, de mivel a feltárások a téglagyár bővítése és földmunkái kapcsán folynak, mindeddig a terület kis részét sikerült átvizsgálni. A leletanyag alapján a sűrűn egymás mellé épített házakat jómódú, fegyverforgató emberek lakták, és egy helyen előkerültek a középkori pénzváltó mérlegekhez használt súlyok is.

Emellett szokatlanul nagy számban bukkantak fel kerámiapalackok is, a tény önmagában utalhat eltérő asztali kultúrára. A nagy előrelépést a temető megtalálása jelentette volna, hiszen a temetés vallásfüggő, ám ez a szakember szavai szerint régi adóssága maradt a régészetnek és a történettudománynak. Egészen 2018. decemberéig, és itt értünk el a boszorkány sírjához.

A boszorkány

A Perczel Mór utca egyik házánál csatornajavítás kezdődött, a lényeg, hogy 40 centivel az eddigi szint alá kellett ásni, ekkor fordította ki a földből egy munkagép az emberi csontokat. Az érvényes szabályozás szerint ilyenkor értesíteni kell a területileg illetékes szakembereket, a vállalkozó így is tett, Bálint Marianna és munkatársai pedig feltárták a maradványokat.

A lelet nagyon friss, antropológiai vizsgálata még javában tart. Elsőre annyi látszik, hogy fiatalon elhunyt emberről van szó, akit hasra fektetve, lábait összekötözve földeltek el. Ezzel akarták megakadályozni, hogy halála után visszatérjen és gonosz tetteket kövessen el élők kárára. Mi pedig innen tudjuk, hogy boszorkánynak vagy valamilyen ártó személynek tekintették

– mondja a szakember.

Életében a társadalom kitaszítottja lehetett, aki valamely okból testileg vagy szellemileg eltért a többségtől. Viselhetett valamilyen jelet, mondjuk hat ujja volt, foggal a szájában született, vagy csak egyszerűen értett a gyógynövényekhez, a gyógyításhoz – a vallástól független babonaság rendkívül kegyetlen, a másságra rettegéssel, elfordulással, kiközösítéssel reagált.

Valódi boszorkányt sem talál minden nap az ember, ám a lelet még nagyobb jelentősége, hogy vele megvan a régóta keresett temető. Az „ártó személyek” ugyan nem nyugodhattak megszentelt földben, de közvetlenül a temető mellé, esetleg annak árkába ásták őket haláluk után.

A környéken vannak még üres telkek, a jövőben kezdődő építkezések nyomán lehetőség nyílik a jelentős Árpád-kori böszörmény falu temetőjének feltárására, ami tényleg komoly adatokkal szolgálhat hazánk középkori történelméhez.

Az örömhöz viszont sok-sok üröm, vagy mondjuk inkább úgy, bosszúság társul.

A régészek a helyszínen tudták meg környékbeliektől, hogy évekkel korábban, a szennyvízcsatorna-hálózat lefektetése során egyre-másra bukkantak elő emberi csontok a munkaterületen, ám ezt senki nem jelezte. Később még gázvezetéket és optikai kábeleket is átvezettek a temetőn, de akkor is néma csönd és hallgatás.

Nem kell ecsetelni, a hasonló esetek milyen csapást jelentenek a tudománynak, de a laikus szíve is vérzik. 

A régészeti leletmentés nyilvánvalóan jelentős idő- és pénzveszteség a földmunkát végző cégnek, rémálommal ér fel, ha a ilyenbe botlik. De mekkora kárt okoznak, ha ezt eltitkolják? Bálint Marianna fájdalmasan fogalmaz:

Ezek az esetek kitépnek egy lapot múltunk könyvéből és megsemmisítik még azelőtt, hogy elolvashattuk volna.

Felbecsülhetetlen értékekről beszélünk, nem győzzük megállni, hogy ne sarkítsuk a végletekig: lehet, hogy valaki valamikor a hun Attila király, Árpád, Taksony vagy Géza nagyfejedelem sírját is eldózerolta? Csontjaik ma egy sitthalom mélyén fekszenek valahol?